Loading ...
Sorry, an error occurred while loading the content.

erdeklodes hianyaban

Expand Messages
  • Takacs Peter
    Mielott megszunik a levlista erdeklodes hianyaban berakok ide vmit amit jol eldugva talaltam az egyik regi konyvtaramba: Hang NELKUL A munkahelyen kapta a
    Message 1 of 1 , Apr 16, 2002
    • 0 Attachment
      Mielott megszunik a levlista erdeklodes hianyaban berakok ide vmit amit
      jol eldugva talaltam az egyik regi konyvtaramba:

      Hang NELKUL

      A munkahelyen kapta a telefont. Kora delutan volt: mint mindig, most is a
      szamitogep elott ult. Egy megszokott, ertelmetlen es tulbonyolitott
      statisztikat kellett keszitenie, tele semmitmondo, ures es unalmas
      adatokkal. Reggel ota nem haladt vele szinte semmit: csak meredt elore a
      monitor villogasan at, valahova a fenyeken tulra. Maga sem tudta volna
      megmondani, mit is nez, hogy miert nem megy a munka. Ez a nap is
      ugyanolyan
      volt, mint a tobbi. Ebredes utan enni adott a macskanak, majd bejott
      dolgozni. Soha nem szokott kavezni a tobbiekkel: bevetette magat a
      szamitogep ele es dolgozni kezdett. Ma reggel megis furcsa vagyat erzett a
      gozolgo fekete ital utan. Tudta, hogy meg fogja banni: fejeben holnap
      vegig
      zugni fog egy faradhatatlan, zarlatos fenycso, idonkent felrazva fenyevel
      agyanak sotet es hideg zugait. Mar sokszor atelte mindezt, mar sokszor
      megfogadta, tobbet soha ebbol a meregbol: most megis innia kellett.
      Mikor leult a szamitogep ele az ismeros szekbe, a megszokott falak es a
      hidegen celszeru butorok koze, furcsa nyugalom szallta meg. Ilyet utoljara
      nagyon regen erzett. Eszebe jutott egy hirtelen feltorekvo, gyermekkori
      emlek a falubol. A to, a cseresznyefak, a mindig ehes es mindig loncsos
      ven
      kutya, akit ugy szeretett. Es persze a csond. Azok a joleso, biztonsagot
      ado, nyulos falusi csondek.
      Csak nagyon ritkan rakott rendbe barmit is a gepen vagy a gep korul.
      Hagyta, hogy az allomanyok, a programok, es korben a papirhegyek az
      asztalan gyuljenek, szaporodjanak, rendezodjenek ugy, ahogy nekik tetszik.
      Elvezte sajat, kulonbejaratu kaoszat. Ura volt anelkul, hogy barmikor is
      barmibe beavatkozott volna. Ha kellett, igy is mindent hamar megtalalt:
      mas
      pedig nem hasznalta soha ezt a gepet. Most megis azon vette eszre magat,
      hogy mar jo ideje csak a file-okat pakolassza ide-oda. Mindent a helyere.
      Maga sem ertette, miert, csak masolt, rakodott renduletlenul. Aztan az
      asztal kovetkezett. Mindent a helyere: jelentesek, faxok, lemezek egymas
      mellett. Nem tudta miert, szinte kenyszeresen csak pakolt: rendet akart.
      Szinte elveszett a kulvilag, nem is vette volna eszre, ha keresik kozben.
      De nem is szoktak. Egyedul volt: idebenn is, az eletben is. O sem tudta,
      miert alakult igy mindez. Talan, mert nagyon keveset beszelt. Nem tudott,
      nem akart mit mondani: a beszed mindenkivel szinte nehezere esett, fajt.
      Egyedul a Halozaton szokott beszelgetni: ilyenkor megvaltozott, kinyilt,
      erdeklodessel olvasta masok sorait s kapcsolodott be erdekes, tanulsagos
      beszelgetesekbe, sokszor feleslegesnek latszo, soha veget nem ero, megis
      magaval ragado vitakba. Mintha ez a fele elt, lelegzett, sirt vagy
      nevetett
      volna helyette a semmiben. Mintha valos enje csak mint egy bena vegtag
      logott volna lelken, mukodesre keptelensegeben egyszerre nevetsegesen es
      siralmasan.
      A telefon csorrenese nem ijesztette meg, pedig altalaban megijedt hirtelen
      ratoro zajatol. Ugy latszott, mintha szamitott volna ra. Epp befejezte a
      rendrakast: minden sietseg nelkul, nyugodtan emelte fel a kagylot. Szinte
      mar vegtelen lassunak tetszett az ido, amig a szurke keszuleket a fulehez
      emelte. Vegig hallgatott, mikozben hozza beszeltek a tuloldalrol. Aztan
      letette. Ranezett a fali orara: megallt, meg reggel, de eszre sem vette.
      Jelezni kell majd a karbantartoknak. Megnezte a sajat orajat: mindjart
      lejar a munkaido, mehet haza. Meg egyszer vegignezett a szamara is
      szokatlan renden, aztan kilepett az ajton. A dolgok a helyukre kerultek:
      ez
      igy van jol.
      Mikor hazaert, azonnal a szamitogep ele ult. Nem torodott atoltozessel,
      agy barmi egyebbel: csak irt. Nem vette eszre az ido mulasat - talan nem
      is mult. Megallt, ahogy az irodai ora a falon. Megallt, hogy idot adjon
      egynema jajkialtasra. Egy olyan ember jajszavara, akinek ez a rohano vilag
      tul gyors a fajdalomra, de meg az oromre is.
      Mikor befejezte, mar ejszaka volt. Felallt a gep elol, kikapcsolta. A
      szeme nedvesen csillogott. Egyszeru lett volna a monitor atkos sugaraira
      fogni, de felesleges. Sirva aludt el.
      "Tegnap reggel meghalt az anyam. Azt hiszem, szerettem. Nem tudom
      biztosan. Regen ereztem barmit is odakinn az uressegen kivul. A lelkem
      beszorult ide, az elettelen drotokba. Ami kint maradt? Mintha nem is
      lenne mas, csak egy alom. Talan az is. Anyam azt mondta kiskoromban:
      almodni jo. Egy dolgot nem mondott, talan hogy magam jojjek ra: almodni
      faj. En nem birom a fajdalmat..."
      Sokszaz vita- es hircsoport, levelezesi lista, rengeteg ember kapta meg a
      nevtelen uzenetet masnap reggel. Volt aki nem ertette. Volt aki
      felhaborodott, volt aki rossz trefanak velte, voltak olyanok is, akik
      meghatodtak, elerzekenyultek. De csak egy percre.
      Tobbre nem ert ra senki.
      Talan tulsagosan fajt volna.

      Belso Laszlo
    Your message has been successfully submitted and would be delivered to recipients shortly.